
Két magyar film versenyez a velencei Arany Oroszlánért
– Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László filmjei a legjobbak között
Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy két magyar rendező filmje is meghívást kapjon a világ egyik legnagyobb presztízsű seregszemléjére. Kihirdették a 2025. augusztus 27-én kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál programját: Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje is versenyre kel az Arany Oroszlánért.
Árva
Az Oscar-, Golden Globe, BAFTA díjas Saul fiát, és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László új mozifilmjét a rendező családjának története ihlette.
Az Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. Az elbukott forradalom után a magyar társadalom nagy része a megtorlásoknak, a forradalmárok és ellenállók eltűnésének, a reménytelenségnek köszönhetően behódolt, és elkezdődött a több mint három évtizedig tartó Kádár-korszak. A 12 éves Andort édesanyja egyedül neveli, a fiú még bízik benne, hogy a háborúban eltűnt édesapja visszatér. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk, és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.
Az Árva főszereplője Barabás Bojtorján, édesanyját Waskovics Andrea alakítja, mellettük Gregory Gadebois látható kiemelt szereplőként.
A magyar-brit-francia-német koprodukcióban készült film forgatókönyvét Nemes Jeles László rendező Clara Royer-vel együtt jegyzi. Producerek a Pioneer Pictures részéről Kemény Ildikó és Szále Ferenc, operatőr Erdély Mátyás, látványtervező Ágh Márton, jelmeztervező Flesch Andrea, hangmester Zányi Tamás, vágó Politzer Péter, casting director Zabezsinszkij Éva.
Az Árva 35 mm-es filmre forgott, nagyrészt budapesti helyszíneken, valamint az NFI Stúdió fóti műtermében és filmgyártó bázisán újonnan felépített kültéri díszletben.
Az Árva ősztől lesz látható a hazai mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
Csendes barát
Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között.
A film érzelmes utazás az időn keresztül, némi humorral fűszerezve. A férfi főszereplő Tony Leung Chiu-Wai munkásságát 2023-ban Velencében életműdíjjal ismerték el. A film további főszereplői Luna Wedler és Enzo Brumm, látható a filmben A feleségem története főszereplője, Léa Seydoux is.
Idős fa áll a botanikus kert közepén. Magányos, ahogyan a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől, hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket. Ők pedig tanúi rövid, kusza, zajos es zaklatott életünknek. A film három történetet mesél el, ember és növény három tétova találkozását. Emberi hőseink, akárcsak a kert növényei, kívülállók, magányos lelkek, akik kapcsolódásra vágynak.
A német-francia-magyar koprodukcióban készült Csendes barát forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, operatőr Pálos Gergely, vágó Szalai Károly, látványtervező Láng Imola, jelmeztervező Peri De Braganca, zeneszerző Keresztes Gábor és Kelemen Kristóf, a VFX Supervisor Klingl Béla. A vezető producerek Reinhard Brundig és Mécs Mónika.
A film forgatása során az NFI Filmlabor közel 30000 méter kameranegatívot hívott elő és 1500 percnyi nagyfelbontású digitális anyagot állított elő a produkció számára.
A Csendes barát a tervek szerint 2026. első felében kerül Európa-szerte a mozikba, itthon a Mozinet forgalmazásában.
82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiváról bővebben ITT olvashat.
Nyitókép: Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László munka közben (fotó: Mozinet és Bara
Lásd még:
Ötszázmillió forint támogatást kap Enyedi Ildikó új filmje a Filmintézettől – Az Eurimages pedig több mint 191 millió forintnyi euróval járul hozzá az alkotáshoz.
Nemes Jeles László legújabb alkotását a Brit Filmintézet is támogatja – Az Árva magyar-francia-német-brit koprodukcióban valósul meg.
Független filmalapot hoztak létre a BIFF szervezői – Az első Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál a Simó Sándor Alapítvánnyal közösen segíti a magyar szakembereket
„Nem is akartunk megoldást kínálni” – Beszélgetés Szimler Bálint rendezővel
„Olyan filmek létrejöttében szeretek részt venni, amelyeket akár tanítani is lehet” – Beszélgetés Muhi Andrással
Életműdíjat kap Tarr Béla Tokióban – A világ filmművészetéhez való jelentős hozzájárulása elismeréseként.
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!